PROJEKTEK / Zöldpálya, 2005

Zöldpálya, 2005

 
 

Zöldpálya
Budapest, 2005

Napjaink urbanizációs folyamataiban alapvetõ konfliktus húzódik a közlekedés fejlesztése és a lakható városi tér fenntartása között. Egyre több környezeti terhelés éri a városlakót, aki a napi közlekedése során csak zsúfoltságot, koszt, szervezetlenséget feszültséget lát maga körül. Vannak azonban olyan eljárások, beavatkozások, amelyek a városi közlekedési csatornák rekonstrukciója során segítenek oldani a városlakók közlekedési hálózatokkal szembeni negatív megítélését. Tõlünk nyugatra jó ideje ismertek a városi életet, mint ökológiai, mint mentális, mint vizuális okoból jobbítani kivanó törekvésként számon tartott villamospálya füvesítési projektek.
2005-ben az egyik projektünkben arra tettünk kísérletet, hogy ezúttal sikerre vigyük Budapesten a villamospályák közötti területek zöldítését, többek között a Xeroflor rendszer segítségével, melybõl olyan extenzív vegetáció hozható létre, amely a tervek szerint, maximálisan megfelel a sínpályák zöldterületté alakítására. Ezzel a projekttel csapatunk szintén egy szokatlan, új köztérformáló, város-formatervezési programot kívánt megvalósítani ’Zöldpálya" névvel.
 
Városökológia
A város klimatikus javítása
Csapadékhasznosítás
Zajcsillapítás
 
Hõtechnika
Az alacsony hõingadozás miatt nõ a szerkezet élettartama
Nõ a hõszigetelõ képesség
Nyáron hûti a szerkezetet
 
Mûszaki elõnyök
Csapadékszigetelés
Mechanikai sérülésekkel szembeni védelem
A napsugárzás káros hatásaitól való védelem

Green rail
Budapest, 2005

There is a significant conflict in today’s urbanization process, between the development of traffic and keeping the city’s space in livable condition. There’s more and more environmental strain on citizens, experiencing nothing but congestion, dirt, disorganization, tension all around themselves. However, there are certain methods, special solutions to dissolve the negative judgment of traffic networks by reconstructing the lines of transportation. In western countries, there are well-known projects of grass-cropping city railways, to make the city scope more pleasant and livable from environmental, mental and visual aspects as well.   
One of our projects in 2005 had the aim to do just that: we had an attempt to finally succeed with turning the ground between Budapest railways into grass-green. Using the Xeroflox system among others, which is a method for creating extensive vegetation that is – according to our plans – perfect to make a green surface between railways. With this project, our team was going to achieve an unusual, new public place design that would reshape the city, by the name „Green Rail”.
 
 
 
City ecology
Amendment of city’s climate
Utilization of precipitation
Attenuation of noise
 
Heat technology
Longer lifespan of structure because of low heat oscillation
Growing heat insulation
The structure is cooled during summer time
 
Technological advances
Precipitation insulation
Defense against mechanical damage
Defense against harmful sun radiation
DesignHét 2009, Köztér design - Public Art projektek napjainkban
Uszály Strand
Millenáris Park - Zöld Pont kiállítás
Herend Teakínáló 2008
MYTO in Budapest
Zwack Sándor Nemes Pálinka pályázat, 2008
Szolnok- DMGF
London - Floating
Pécs- H2O
Pécs - Hydrollúzió
Aluta díjtárgy pályázat, Nyertes pályamű 2008, 2009
A Rendezvénytér, mint a kultúra kapuja - Miskolci ötletpályázat, 2008
Mérték Építészeti Stúdió
Gömböc héj, Expo2010 magyar pavilon tervpályázat, megvétel 2008
Urbánus Májusfák és Kereplők, Tavaszi Fesztivál 2008
Élő Mű 2008
Tükör Pavilon - Expo2010 magyar pavilon tervpályázat, kiemelt megvétel
Ivanka Beton-Concrete Design Pályázat
Kossuth tér pályázat
audiTÉRium 2007
2007 március 15
Dulux stand
Pécs 2010 pályázat
Állami Ünnepek 2006 március 15.
2005 október 23.
dESIGNkONTÉNER '05
Stadtbock
Mobil köztér 2005
485689 A Szabadság útja 2005
Meleg kövek 2003
dESIGNkONTENER '06